eul_wid: iso-ah

Callimachus of Cyrene the Poet and Scholar Lyric Poems in Greek

The Lyric Poems is a lost work attributed to the Hellenistic poet and scholar Callimachus of Cyrene. While Callimachus is renowned for his elegiac poetry, epigrams, and scholarly prose, a specific, discrete collection bearing the title Lyric Poems is not directly attested in the surviving testimonia or major manuscript traditions. The term likely serves as a modern descriptive label for poems he composed in traditional lyric meters, such as those used by earlier poets like Sappho and Alcaeus. These works would have been characterized by Callimachus's characteristically refined, allusive, and learned style, intended for a sophisticated readership rather than for actual musical performance. The probable themes of such poems can be inferred from his extant fragments and the conventions of Hellenistic lyric, encompassing poetic craft and aesthetic theory, erotic and mythological narratives, and allusions to contemporary courtly life, particularly that of the Ptolemaic dynasty in Alexandria.

The work survives only in scant fragments recovered from papyri, such as those referencing a hymn to Apollo and a poem on the deification of Queen Arsinoe. There is no continuous manuscript tradition for this collection, and its contents remain largely speculative. Despite the loss of his lyric output, Callimachus's overarching poetic principles—his advocacy for concise, meticulously polished composition over lengthy epic narratives—exerted a profound influence on subsequent literary history. His aesthetic shaped the Roman neoteric poets, most notably Catullus, and through them left an enduring mark on the European poetic tradition. The significance of the Lyric Poems, therefore, is subsumed within this broader legacy of Callimachean artistry and erudition.

227 [ΜΕΛΗ ?] [ΠΡΟΣ ΤΟΥΣ ΩΡΑΙΟΥΣ ?] Ἡ Λῆμνος τὸ παλαιόν, εἴ τις ἄλλη ΠΑΝΝΥΧΙΣ Ἔνεστ’ Ἀπόλλων τῷ χορῷ· τῆς λύρης ἀκούω· καὶ τῶν Ἐρώτων ᾐσθόμην· ἔστι κἀφροδίτη.
228 . . . . . . . . . . . . ]τ̣ην[ ... ]λ̣[ θυμηδίην τ̣[ ]δεῦτε παννυχ[ ὁ δ’ ἀγρυπνήσας [συνεχὲς] μέχρι τῆς κο[ρώνης τὸν πυραμοῦ ⸤ ντα λήψεται ⸥ καὶ τὰ κοττ ⸤ άβεια καὶ τῶ̣ν̣ παρ̣ ⸤ ουσῶν ἣν θέλει ⸥ χὢν θέλει ⸤ φιλήσει. ὦ Κάστορ [ ] καὶ σὺ Πωλύδ[ευκες καὶ τῶν ἀ . [ ] καὶ ξενω . [ ΕΚΘΕΩΣΙΣ ΑΡΣΙΝΟΗΣ ⸤ Ἀγέτω θεός, οὐ γὰρ ἐγὼ δίχ ⸥ α τῶνδ’ ἀείδειν π]ροποδεῖν Ἀπόλλων ]κε̣ν δυναίμαν κατ]ὰ χεῖρα βᾶσαι.
228 ⸤ νύμφα, σὺ μὲν ἀστερίαν ὑ ⸥ π̣’ ἄμαξαν ἤδη κλεπτομέν]α παρέθει σελάνᾳ ] ἀ̣τενεῖς ὀδυρμοί ] μία τοῦτο φωνά ἁμετέρα] β̣ασίλεια φρούδα τ]ί παθὼν ἀπέσβη; ἁ δ]ὲ χύδαν ἐδίδασκε λύπα ] ` ̣μ̣έγας γαμέτας ὁμεύνῳ ]αν πρόθεσιν πύρ’ αἴθειν ] λεπτὸν ὕδωρ Θέτ]ι̣δος τὰ πέραια βωμῶν ] . [ .. ]ωδε Θήβα . ] . ας σὺ δὲ καὶ] ]η̣· ]φ̣ερτα ] . θη· τ]όλμας ]α· ]ρειδης· ν]ύ̣μφας ]π̣λοις ]αι ]ε̣ι̣· στόματ’ οἷς ]ου ] ]α̣ς̣ ]αντῶν ]βας ]μον· ] π̣ό̣λις ἄλλ[α] τευξεῖ· ]φ̣έρει θάλα[σσ]αν ]ᾶ παναγὴς ε . [ ... ]ς̣· ]ν τὰ τάλαντα [ .... ] . · ]ων τὰ καλὰ πτ̣[ .... ]ᾶ Πρωτῆϊ μὲν ὧδ’ ἐτύμοι κατάγο[ντο φᾶμαι.
228 σαμάντριαν ἃ δὲ πυρᾶς ἐνόης’ ἰ[ωάν, ἃν οὖλα κυλινδομέναν ἐδίωκ[ον αὖραι 〈 . . . . . . . 〉 ἠδ’ ἂμ μέσα Θρηϊκίου κατὰ νῶτα [πόντου Φιλωτέρα· ἄρτι γάρ οἱ Σικελὰ μὲν Ἔνν ⸤ α κατελείπετο, Λαμνιακοὶ δ’ ἐπατεῦ[ντο βουνοί Δηοῦς ἄπο νεισομένᾳ· σέο δ’ ἦν ἄπ̣[υστος ὦ δαίμοσιν ἁρπαγίμα, φάτο δ’ ημιδ[ ‘ἕζευ Χάρι τὰν ὑπά[τ] αν ἐπ’ Ἄθω κολώ[ναν, ἀπὸ δ’ αὔγασαι, ἐκ πεδίου τὰ πύρ’ αἰ σαπ[ τ]ίς ἀπώλετο, τίς πολίων ὁλόκαυτος α[ἴθει.
228.(50) ἔνι μοι φόβος· ἀλλὰ ποτεῦ· νότος αὐ[ νότος αἴθριος· ἦρά τι μοι Λιβύα κα[κοῦται;‘ τάδ’ ἔφα· θεὸς ἀλλ’ ὁπότε σκοπιὰν ἐπ[έπτα χιονώδεα, τὰν ἀπέχειν ἐλάχιστ[ον ἄρκτου ἥκει λόγος, ἐς δὲ Φάρου περίσαμο[ν ἀκτάν ἐσκέψατο, θυμολιπὴς ἐβόα[σε ‘ναὶ ναὶ μέγα δή τ̣[ι ἁ λίγνυς ἀφ’ ὑμετ[έρας πόλιος φορεῖται.‘ ἃ δ’ ἤνεπε ταῦτα[ τάν μοι πόλιν ᾇ με[ κείρουσιν· ὃ δ’ ἐς φιλι[ πόσις ᾤχετο πενθερ[ ἄκουσά τε Μακροβίω[ν ὄφρα δύσποδας ὥς ἑ π̣[ θεὸς ἔδραμεν· αὐτίκ[α ἡξεῖ δόμον.‘ ἃ μὲν [ οὐκ ᾔδεε· τᾷ δὲ Χάρ[ις βαρὺν εἶπε μῦθον· ‘μή μοι χθονός—οὐχὶ [τεὰ Φάρος ᾀθάλωται— περικλαίεο· μηδέ τ̣ι̣[ ἄλλα μέ τις οὐκ ἀγαθ̣[ὰ φάτις οὔαθ’ ἥκει.
229 θρῆνοι πόλιν ὑμετέρ[αν οὐχ ὡς ἐπὶ δαμοτ[έρων χθών· ἀλλά τι τῶ[ν] μεγάλων ἐ̣[, τάν τοι μίαν οἰχομ̣[ένα]ν ὁμό̣δ̣ελφ̣υν [αὐτάν κλαίοντι· τὰ δ’ ᾇ[ κεν ἴ]δῃς, μέλαν [ἀμφίεσται χθονὸς ἄστεα· ν̣[ωϊτ]έρων τὸ κρατ̣[ ΒΡΑΓΧΟΣ Δαίμονες εὐυμνότατοι, Φοῖβέ τε καὶ Ζεῦ, Διδύμων γενάρχα . . . . . . . . . . . ] . π̣οδων̣ λοιμὸς ἐπέλθῃ κα̣τ̣άρατος ἅρ̣παξ, ]ω̣τρισ̣εμο̣ . χ . μεν̣[ .. ]λείτα̣ς ἀπό κεν τ̣ρ̣άπ̣ο̣ιτο ] . πε .. ησπέ .. α χ̣λ̣ω̣ρὴν̣ β̣ο̣τ̣άνην νέμο̣ι̣τ̣ο̣ ] . ι .. [ . ]ετ̣ . ρ̣[ . ] τ̣ῆσδε μελέσ̣θω· [σὺ] δὲ καὶ προπ̣ά̣π̣π̣ων ]ο̣δ . κ̣[ . ]υσλ̣ . [ . ]θ̣ιν ὁμ̣αρτ̣εῖν· ἐτ[εὸ]ν γάρ ἐστιν ]σοι πατρόθεν τῶν̣ ἀ̣π̣ὸ̣ Δαί̣τ̣ε[ω], τὸ δὲ πρὸς τεκούσης ] . Λαπίθην α̣[ ... ] . δ̣ . κ̣ειο̣μ . [ . ] εὐγένει[ο]ν. ]το[ .. ]δ’ ἔφ . [ ... ]υδ .. ι̣δω̣ .. ἀ̣νέπαλτ̣[ο θ]υμός· ]οι τέμ̣[ε]ν̣[ο]ς [κα]λ̣ὸν̣ ἐν ὕλῃ, τόθ̣ι̣ πρῶτον ὤ̣φθης, κρην]έ̣ων δ[ιδύ]μων ἐγγύθι δάφνη̣ς̣ κ̣ατὰ κλ̣ῶνα πήξας. χαῖρε δὲ Δελφ]ί̣ν̣ι’ ἄ[ν]αξ, οὔν[ο]μα γά[ρ] τοι τόδ’ ἐγὼ κατάρχω, εἵνεκεν Οἰκούσ]ι̣ον εἰς ἄ[σ]τυ σε δε̣λ̣φὶς ἀπ’ ἔβ̣ησε̣ Δήλου, ] . [ .. ] . [ .. ] . [ ....... ]α̣ τιμᾷ, μετὰ δ’ ἂψ̣ [ἐ]ς ἄλλον ]υ̣μω[ ]ον Ὀλύμπ[ο]υ θυόεν[τα] ν̣ηόν ]ο̣υσο . [ φ]ι̣λήτωρ . [ . ] .. εξεφο̣[ . ]β̣ . [ ]α̣τ’ ἀν̣ά̣κτων ἱερὴν γενέθλην ]ρις ἕξει ]α̣στηρ ]αρησμ . · ]π̣ . · ] . αοιδη̣[ ]ναι.